"A malis vituperari laus est." - Egy latin közmondás szerint a gonoszok gyalázkodása dicséretnek számít. Talán innen származik az a másik igen találó szállóige: Ne feledd, a méltatlan bírálat gyakran bók, álruhában. Senki nem rúg egy döglött kutyába!
Február 16-án csütörtökön az Európai Parlament elítélte a magyarországi politikai fejleményeket. Tette ezt úgy, hogy a Magyar Kormány válaszának határideje február 17.-re volt kitűzve, tehát egy korrekt parlamenti határozatot csak a válasz átvétele és elemzése után lett volna szabad megszavazni. Ezt még egy dél-amerikai banánköztársaságban is betartották volna, mert ott legalább a látszatra ügyelnek, de egy olyan Európai Parlamentben, ahol a baloldal naphosszat a demokrácia alapelveiről, valamint az európai értékrendekről papol, kioktat és fenyít, ott nem. Nincs szűkség rá! Természetesen ennek az "ítéletnek" nincs jogi következménye, lehet ad acta tenni a jegyzőkönyvet a parlament aznapi üléséről, de nem is a végeredmény a zavaró tényező, hanem maga a hozzávezető út és az eljárás mikéntje.
Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, folytatódott az Orbán kormány vesszőfutása... szüntelen támadásoknak kitéve folytatják azt a sziszifuszi munkát amit elkezdtek.
Ma lemondott Schmitt Pál, Magyarország Elnöke. Lemondott, mert becsületét fontosabbnak tartotta bármilyen közigazgatási funkciónál. Lemondott, mert sportolóként tudja, hogy a pódiumért megkell és érdemes megküzdeni. Nem érinthetetlen közméltóságként akar küzdeni a becsületéért, hanem egyszerű magyar állampolgárként. Ezért érdemel maximális tiszteletet részünkről és ezért kell kiállni mellette.
Ami az utóbbi hetek boszorkányüldözését illeti, kevés hozzáfűznivalóm van, talán csak annyi, hogy miért nem az hajította az első követ aki soha nem vétkezett, aki soha nem puskázott az egyetemi vizsgákon és aki úgy írta meg vizsgadolgozatát, hogy nem kölcsönzött a dolgozatba semmit sehonnan.
Sajnos ennek az egésznek semmi köze a kisdoktori címhez, ez egy büntetőhadjárat volt az Elnök ellen, mert hivatali ideje alatt aláírta a megszavazott törvényeket. Megtehette az ellenzék az Elnökkel és megteheti majd másokkal is, mert ahogy Plutarchos írta: "Rágalmazz vakmerően, valami mindig megragad belőle!".
Erősödik bennem a sintoista eszme és jó lenne a Kormánynak is elgondolkodni rajta, legalábbis ami a jelenlegi baloldali ellenzékhez fűződő viszonyukat illeti. Nem lehet mindig keresztényi módon azt tenni, hogy ha megdob az ellenséged kővel, visszadobod kenyérrel, hanem néha jobb a sintoista hozzáállás, ami azt mondja: - Ha valaki megdob kővel, törd el az illető kezét, hogy eszébe ne jusson még egyszer megdobni!
